Konyhabúror Zalaegerszeg

Konyhabúror Zalaegerszeg

Hol lelhető fel a legjobb minőségű konyhabútor Zalaegerszegen? Már régóta keresgélek a környéken, de még mindig nem találtam megfelelő berendezési tárgyat a számomra legtöbbet látogatott helyiségbe. Érdeklődtem már az ismerősi körömben, a munkatársaimnál, a kisfiam óvodájában, a lányom iskolájában, az interneten, de még senki sem tudott nyugodt szívvel ajánlani egy olyan helyet, ahol be tudnám szerezni ezt a központi bútort. Pedig már nagyon sürget az idő, már csak két hónapom van az új házba való beköltözésig. Addig pedig feltétlenül vennem kell egyet. Mit fogok csinálni konyhaberendezés nélkül? A csupasz konyhában? Hogyan sütök-főzök a családnak? Ez így nem mehet tovább.

Már alaposan lemértem a rendelkezésre álló helyet a konyhában, és megvan már a szekrények, a hűtőszekrény, a mosogató, a mosogatógép, a tűzhely, valamint a főzőlap helye is. Ezek mellett pedig még azt is megterveztem már, hogy milyen magasak, szélesek és hosszúak legyenek a bútorok, illetve, hogy hol legyenek a fogantyúk, az üvegek és a konyhasziget. Egyelőre azonban nem találtam olyan helyet a városban, ahol ezekkel a paraméterekkel azonnal tudok venni konyhaszekrényt.

Ha pedig ez továbbra is így marad, azt hiszem nem lesz más választásom, minthogy készíttetek egyet. (Ha a tervek és a méretek már úgyis megvannak.) Pedig ezt a beszerzési módot nagyon el szerettem volna kerülni, inkább a gyors vásárlások híve vagyok. A szakemberekre amúgy is nagyon sokat kell várni, emellett sokat is kérnek, ráadásul mi van, ha nem is olyan lesz a végeredmény, mint amilyet én elképzeltem magamnak? Utólag pedig már hiába bizonygatom majd az igazam, vagy panaszkodok, hogy ez bizony nem is tetszik, vagy hogy nem is így volt megbeszélve a kivitelezés.

Akkor is ki kell fizetnem a munkát, ha az nem sikerül száz százalékosan, ráadásul a költözés miatt nem is lesz időm másikat csináltatni. Viszont, ha ezt a beszerzési alternatívát választom, akkor lehetőségem lesz teljesen egyedi bútort készíttetni, és nem tömegtermékkel kell berendezem a konyhám. Tehát olyan konyhám lehet, ami senki másnak nincs. Ha akarom, akkor akár mattfekete, tengerkék, vagy napsárga konyhabútort is rakathatok. Vagy akár mindezeket keverve. Emellett egyesével megválaszthatom a bútor anyagait, a márványlapokat, az ajtók-, valamint a tartószerkezet alapanyagát, a kilincseket, a fogantyúkat, és az üvegfelületeket is. Persze ma már akár gyémántberakással vagy aranyfuttatással is elkészítik a konyhabútorom, ha azt szeretném. De ez mind-mind pénzkérdés, melynek sajnos – így a házvásárlás, és a költözés miatt kissé – híján vagyok. És persze a folyamatosan dráguló alapanyagok ára mellett a szakmunkát is egyre jobban meg kell fizetni. Az asztalos szakemberek pedig köztudottan magas áron dolgoznak. Viszont ebben az esetben a kiszabott ár a legtöbbször már tartalmazza a kiszállás és a beépítés díját is, szóval a fuvart és az összerakást nem kell külön kilogisztikáznom és fizetnem.

Ez sem utolsó tényező a készíttetésnél. De akkor is még mindig ott motoszkál a kisördög a fejemben, hogy vajon mennyi idő alatt készül el egy ilyen bútor? Beleférek még az időbe? Elég lesz két hónap? Legutóbb tíz éve csináltattam konyhabútort. Az első lakásomba. Akkor egy hónapos határidőt adtak, melyet tartottak is. De a mostani piaci viszonyok sokkal kiélezettebbek, a város népességének és igényeinek növekedése pedig minden bizonnyal jobban leterheli Zalaegerszeg asztalosainak kapacitását, mint régen. És nem mellesleg van rossz tapasztalatom a mai határidő betartások kapcsán egyéb szolgáltatásnyújtással kapcsolatosan. Bár emlékszem, régen megért egy hónapnyi várakozást a bútorkészítés, szerintem akkoriban az enyém volt a legszebb konyhabútor Zalaegerszegen. Remélem a színvonal azóta sem változott, és megismételhető lesz majd a minőségi, megbízható kivitelezés. Hozzáteszem, ha még dolgozna az az asztalos, aki anno az első lakásom konyhabútorát készítette, biztosan ma is őt választanám, és egy percig sem gondolkodnék azon, hogy mi lenne a jó döntés. De talán valaki tud nekem segíteni, mert én most elvesztem. Mit válasszak? Melyik jobb: a kész, vagy a szakember által készíttetett konyhabútor Zalaegerszegen? Minden ötletet szívesen fogadok, hiszen jelenleg egyikkel kapcsolatban sincs sem pozitív, sem negatív tapasztalatom. A régi tapasztalataim pedig nem alkalmasak a mostani választásomhoz.

Mi őket választottuk

Comments are closed.